Rendszeresen, átlagosan három hetente tartunk szervezett csapatépítéseket, melyek a szakkoli teljes tagságának szólnak. Ezeket a programokat általában csütörtökre szervezzük, délután hat órás kezdéssel - a befejezés pedig már csak rajtunk áll!
Egy évben négyszer szoktunk táborozni - ezek közül a téli tábor és nyári tábor kötetlenebb, nyaralás-jellegű esemény, a tavaszi és őszi bevonó célja pedig az, hogy az új jelentkezőink megismerhessenek minket és a szakkoli működését.
Minden új tagjelölt kap maga mellé egy mentort, aki az első szakkolis félévben nyújt segítséget a kommON működésének kiismerésében. A mentor pedig külön programokat is szervez mentoráljainak, hogy mindenki a lehető legjobban be tudjon illeszkedni a #kommONfamily-be!
A rendszeresen megszervezett, kötöttebb eseményeken túl számtalan spontán szerveződő programot is ki szoktunk találni - ha úgy adódik, például szórakozóhelyekre megyünk el, vagy vendégül látjuk egymást.
A kommON a szakmaiságon túl nagy hangsúlyt fektet a jó közösségi életre, a tagok összetartására.
A Közösségi Csoport feladatához hűen rendszeresen szervez az egész csapat számára olyan programokat, amelyek a kötetlen beszélgetéseken és az élmények gyarapításán alapulnak.
Rendszerint visszatérő program a közös filmnézés, a társasjáték est, a mentor-mentorált programok, valamint a nagyobb szabású téli és nyári tábor is állandó színesítője a szakkollégium életének.
A kommON-ban folyó munkát nem csak lelkes fiatalok, hanem barátok, egy összetartó közösség végzi, akik mindig tárt karokkal várják az újdonsült jelölteket.
kommon.bme@gmail.com
BME E épület 703. terem
1111 Budapest, Egry József utca 1.
hello@kommon-szakkollegium.hu
BME E épület 703. terem
1111 Budapest, Egry József utca 1.
A weboldalt a kommON kommunikációs szakkollégium készítette.